• Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS
Read Comments


KEDVES GYEREKEK ÉS SZÜLŐK!

A Mikulás a Fabatka Gyermekház környékére is ellátogat idén, ahol nagy szeretettel és természetesen egy kis ajándékkal vár minden kisgyereket!

SZOMBATON (dec.05.)
9 és 12 óra között!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS
Read Comments


Kedves Anyukák és Apukák !

Szerdánként 10-11 óra között Manó-móka foglalkozást tartok, amire szeretettel várunk minden 1-3 éves kisgyereket szüleivel együtt!

Ez alatt az egy óra énekelünk, versikéket, mondókákat mondunk, gyakran mozgással, ritmushangszerekkel kísérve. Természetesen a játszóházi játékokkal is lehet játszani.Mindez a gyerekek beszédkészségének, ritmusérzékének és zenei hallásának fejlesztésére szolgál. Jótékony hatással van a beszédfejlődésre, mozgáskoordinációra, a későbbi tanulási zavarok kialakulásának lehetőségét csökkenti.
Hétről-hétre látható, ahogyan a kisgyermekek egyre nyitottabbak, kezdeményezőbbek lesznek.
Menet közben az anyukák, apukák repertoárja is frissül, bővül, így a későbbiekben otthon is elővehetők a tarsolyból a játékok.




  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS
Read Comments



  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS
Read Comments

babamasszázs info

Sokan érdeklődtetek a babamasszázsról, lesz-e még, stb. Mivel sokan szeretnétek megtanulni - ami érthető, mert nagyon jó dolog -, ezért folyamatosan lehet jelentkezni. Ha összejön egy kiscsoport (3-4 fő) úgy is tartunk egy tanfolyamot, de aki egymaga van a babájával, ő sem marad ki, mert akár egy baba-mama párosnak is szívesen megtartom az órát.
Az időpontok most nem lesznek kijelölve, legyen egyfajta folyamatos jelentkezés, s majd maguktól alakulnak a csoportok, hiszen mindenkinek más időpont a megfelelő.

Tehát, akit érdekel a babamasszázs, és szeretné megtanulni, hívjon telefonon (20/24-24-294), vagy bátran jöjjön be személyesen a Fabatkába!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS
Read Comments

Október - november hónapban új, állandó időpontos programjaink indulnak! Szeretettel várunk mindenkit! Kínálatunk a bejegyzéstől jobbra, oldalt olvasható.

Aki szeretne bővebben informálódni, megteheti telefonon, illetve személyesen is bármikor szeretettel várjuk! Nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hogy biztatunk mindenkit, jöjjön be, és nézzen körül nálunk a gyermekével! Ez teljesen ingyenes, s jó alkalom arra, hogy megismerkedjünk, s mi is bővebben tudunk mesélni arról, kik vagyunk és mit csinálunk!

Szóval, anyukák és apukák, kerekedjetek fel, ás látogassatok el a Fabatkába, nem fogjátok megbánni!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS
Read Comments

BABAMASSZÁZS TANFOLYAM

Van még hely a babamasszázson! 23., 24., 25-én 10 órától 11-ig tartom, és mindenkit szeretettel várok, aki a babáját és magát is megszeretné örvendeztetni valami nagyon kellemes és bátran állíthatom, hogy életre szóló élménnyel!

Az érintés ugyanis a kapcsolatteremtés legbensőségesebb formája, s a csecsemő egyik legelső kommunikációs eszköze. A masszázs erősíti az anyaság és az apaság érzését, s számos jótékony testi és lelki hatással bír. A masszázs egyben egy olyan stresszkezelő program is, mely a babát életének korai, legfogékonyabb szakaszában tanítja meg ellazulni.

Mindenkinek ajánlom, akinek kisbabája van 6 hetes kortól (különösen a hasfájós babáknak), de már várandósan is megtanulható, hogy aztán minél hamarabb használhassuk.


  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS
Read Comments

NYÍLT NAP

Szeptember 19-én 9-12-ig nyílt nap lesz a Fabatkában!
Szeretettel várunk mindenkit, különösen azokat, akik még nem jártak nálunk!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS
Read Comments

BABAMASSZÁZS TANFOLYAM

Kedves Szülők!

Szeptember vége felé új programunk indul a Fabatkában: babamasszázs tanfolyam anyukáknak, és természetesen apukáknak is! A tanfolyam 3x1 órás lesz, és jómagam (Balázs Henrietta) tartom majd. Biztosan van, aki tudja, hogy gyógymasszőr végzettséggel is rendelkezem, és egy időben dolgoztam is masszőrként, így ez a terület nagyon közel áll a szívemhez.
A tanfolyamon mindenki a saját gyermekét masszírozza.
A későbbiekben még bővebben is írok majd erről, valamint a pontos időpontokról!
Addig is bátran lehet itt a kommentben, személyesen vagy telefonon érdeklődni!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS
Read Comments

Indul az iskola!

Hamarosan itt a szeptember, és indul az iskola! Bár a gyerekek többsége ezt nem annyira várja. Mi szülők azért, nem árt, ha felkészülünk rá. A Fabatka pedagógusai szeretnék megkönnyíteni a szülők, és persze a gyerekek dolgát, ezért szeptembertől indulnak tanulássegítő-korrepetáló foglalkozásaink.

Kik jöhetnek?

Az általános iskolás korosztályt várjuk, első osztálytól nyolcadikig. Azokat is akiknek nehézségeik vannak valamilyen tantárgyból, de azokat is, akik szeretnének még jobbak lenni.

Milyen tantárgyakban tudunk segíteni?


Gyakorlatilag bármilyenben, beleértve az angolt is.

Miben más ez, mint a napközi?

Kellemes és nyugodt környezetben a gyerekekkel egyénileg, illetve kiscsoportban (max. 3 fő) foglalkozunk, ezért mindenki személyre szóló segítséget kaphat. Segítünk a házi feladat elkészítésében és a következő órára, felelésre, dolgozatra való felkészülésben is. Mindemellett megtanítjuk a hozzánk járó gyerekeket tanulni, azaz tanulás-módszertani ismereteket, illetve gyakorlatokat is tanítunk számukra.

Hogyan lehet jelentkezni?

Személyesen a Fabatka Gyermekházban, valamint e-mailben (balazshenrietta@gmail.com) és telefonon: 20-24-24-294.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS
Read Comments

adok-veszek-cserélek

Készítettünk egy hirdetőtáblát az előtérben, mert igény mutatkozott a szülők részéről egy olyan felület létrehozására, ami lehetőséget biztosít, hogy eladjatok, megvegyetek, vagy elcseréljetek feleslegessé vált, de még jó állapotban lévő gyerek- (vagy más) dolgaitokat.

Bármikor be lehet jönni, ki lehet tenni a hirdetést!
Mindenki használja egészséggel!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS
Read Comments

Az augusztus 20-i hosszú hétvégén a nyitvatartásunk kicsit más lesz, mint az eddig megszokott:
20-án zárva leszünk,
21-én és 22-én pedig csak délelőtt leszünk 9-12-ig!

Természetesen ezen kívül is elérhetőek vagyunk az egész hosszú hétvégén, ha valakinek szüksége van ránk! A rugalmas nyitvatartás mindig él, hívjatok nyugodtan, és megyünk! A változás csak arra azt érinti, hogy mikor vagyunk a Fabatkában biztosan ott találhatóak.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS
Read Comments

iskola-előkészítő

Emlékeztetőül: holnap, 18-án, 15-16-ig lesz az iskola-előkészítő első foglalkozása! Még ma sem késő jelentkezni, van még néhány hely!

Ajánljuk minden első osztályt kezdő kisgyereknek! Ez egy jó alkalom a szeptemberi nagy változások előtt egy kis bemelegítésre!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS
Read Comments

NYREMÉNYJÁTÉK

A mai naptól indul a nyereményjáték! Aki szeptember 19-én, a sorsoláson nyerni szeretne, nem kell mást tennie, mint egy hónapon keresztül eljönnie legalább egyszer a Fabatkába, s drukkolnia, hogy az ő számát húzzunk ki! És tudjátok, minél többször jöttök, annál nagyobb az esély a nyerésre! Ez már kezd a telefonos játékokhoz hasonló hangvétel lenni...
A lényeg, hogy a gyerekek érezzék jól magukat egy jó helyen, s a végén még ajándékot is kaphatnak!

Várunk mindenkit, azokat is akik rendszeresen járnak hozzánk, és azokat is, akik még nem voltak! Őket külön biztatnánk, hogy bármikor nyugodtan jöjjenek el, és nézzenek szét a Fabatka Gyermekházban!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS
Read Comments

szöszmötölő

Csak, hogy el ne felejtsétek: ezen a héten, csütörtökön, 16-17-ig, megint szöszmötölünk! Most filc kulcstartót fogunk készíteni. 3-4 éves kortól várjuk a gyerekeket!

Kedvcsinálónak néhány szalvétatechnikával készült kép az előző foglalkozásról (sajnos nem mindenkiét sikerült lefotóznom, mielőtt hazament volna):






  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS
Read Comments

Szülinapi party a Fabatkában

A hétvégén a Fabatka Gyermekmulattató Szolgálat működésbe lépett, és megrendezte első szülinapi partyját! Nagyon büszkék vagyunk rá, s köszönjük a szülők bizalmát!
Ízelítőül íme néhány fotó (sajnos nem hangosképek...):




  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS
Read Comments

Lehet még jelentkezni az iskola-előkészítő - bemelegítő foglalkozásokra! Várunk minden leendő kisiskolást!

Időpontok: aug. 18. és 19.
aug. 25. és 26. 15-16 óra között

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS
Read Comments

Tájékoztatunk minden kedves játéktárhasználót, hogy holnap, azaz aug. 8-án, szombaton 16:30-18:30-ig szülinapi partit tartunk a Fabatkában, ezért ebben az időpontban nem leszünk nyitva!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS
Read Comments

Holnap (pénteken) 16-17 óra között Szöszmötölő foglalkozást tartunk, ahová szeretettel várunk minden kisgyereket kb. 3 éves kortól!
Nyári képet készítünk majd szalvétatechnikával. Nagyszerű dísz, vagy akár ajándék is lehet valamelyik családtagnak közelgő névnapra, születésnapra. Azt hiszem egy kézzel készített ajándékot mindig sokkal nagyobb öröm kapni, főleg, ha azt gyerekkéz alkotta.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS
Read Comments

Ilyen helyes kis manócskák jártak nálunk a napokban! Szemmel láthatóan igen jól érezték magukat...

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS
Read Comments

No feed, just food!

Ha már van babakonyha, főzni is kell valamit! Készítettünk hát néhány babakonyhai elemózsiát, egy kis tükörtojást, virslit, hamburgert, némi zöldséget és gyümölcsöt, na és persze egy is desszertet is. Remélem felismerhetőek!





  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS
Read Comments

Kedves főzőcskézni szerető gyerekek és nosztalgiázni vágyó szüleik!

Örömmel jelentem, hogy végre van egy csudajó és csudaszép babakonyhánk (is)! Felteszek róla néhány fotót, de gyertek el, és néz
zétek meg élőben is!

PS: Újra szeretném minden iskola-előkészítő iránt érdeklődő szülő figyelmét felhívni, hogy megváltozott az időpont, mert először tévesen aug. 20-ra írtuk ki! Lejjebb olvashatjátok a helyes időpontokat!








  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS
Read Comments

Kedves érdeklődők!

Az iskola-előkészítő időpontjait tévesen írtuk az előző bejegyzésben.
A helyes időpontok (amit már javítottunk is): augusztus 18. és 19., valamint 25. és 26. 15-16 óra között!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS
Read Comments

iskola-előkészítő

Augusztus utolsó két hetében iskola-előkészítő foglalkozásokat szervezünk a leendő első osztályosoknak.
A "mini kurzus" 4 alkalomból áll, de természetesen egy-egy alkalmon is részt lehet venni.

Mikor lesz pontosan?
Augusztus 18., 19., 25. és 26-án 15-16 óráig.

Mit fogunk csinálni?
Bár a pedagógiai elvünk a komplex fejlesztés, azért ha kicsit erőszakkal is, de szét lehet bontani a négy alkalom tartalmát, ill. domináns fejlesztési területét.
Az első alkalommal a fő területünk a verbalitás, azaz a szóbeli kifejezőkészség játékos fejlesztése, vagy még inkább helyes szó erre a bemelegítése. A verbalitás minden iskolai tantárgy alapja, de napjaink oktatási gyakorlata inkább csak elvárja ennek a készségnek a fejlettségét, de kevésbé segíti annak kialakulását, és begyakorlását (pl. feleltet, de nem tanít meg felelni).
A második alkalommal az olvasáshoz szükséges képességeket készítjük kicsit elő. Ilyen például számos más terület mellett a ritmizálás, a beszédhang-felismerés és a memória.
A harmadik alkalom az írásé. Ekkor a finommanipulációt készítjük elő nagymozgásokkal, s edzük a szem-kéz koordinációt.
A negyedik és egyben utolsó alkalommal főként a matematikára összpontosítunk, a számfogalom kialakulását erősítjük, a relációkat gyakoroljuk, sok minden más mellett.
Mindezeket persze szigorúan játékos formában, a legkevesebbet az asztal mellett ülve.

A foglalkozások ára: 1200 Ft/alkalom, a 4 alkalom együtt 4000 Ft.

Csakúgy mint a Szöszmötölő esetében, itt is kérjük a szülőket, hogy előre jelezzék részvételi szándékukat a korlátozott létszám miatt!

Szeretettel várunk minden iskolába készülőt!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS
Read Comments

Új programok

Augusztusban új programjaink indulnak!

Fabatka Manó Szöszmötöléseire szeretettel várunk minden kisebb és nagyobbacska gyerkőcöt!
Az első ilyen alkalom időpontja: augusztus 7. 16-17 óra között. Ezen a délutánon szalvétatechnikával készült képet készítünk.
A másik szöszmötölős alkalmunk egy héttel később augusztus 14-én, szintén 16-17 óra között lesz. Ekkor filc kulcstartót barkácsolunk majd.

Kiket várunk?
Mindkét programunkon olyan tevékenységet végzünk, ami igen tág korcsoportot fogadását teszi lehetővé, a három évesektől, akár a 9-10 évesekig.

Miért jó?
Azt hiszem, nem is kell igazán magyaráznom a kézműves foglalkozások fejlesztő hatásáról, javítja a gyerekek finommanipulációját, a szem és kéz összehangolt működése a későbbi iskolai munka alapvető feltétele, fejleszti a kitartó figyelmet, fejleszti az esztétikai érzékünket, alakítja ízlésvilágunkat, és persze mindezt észrevétlenül, hiszen nem mellékesen jól szórakozunk közben. És ami a legjobb, hogy a végén haza lehet vinni az elkészült művet!

Fontos!
A foglalkozásokra, kérjük, előre jelentkezzetek be, mert korlátozott a létszám, ugyanis az optimális fejlesztő hatás érdekében csakis kiscsoportban dolgozunk, így minden gyerek egyéni figyelemben és bánásmódban részesülhet!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS
Read Comments

Pillanatkép a péntek délelőttről:


  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS
Read Comments

Mindenki megelégedésére - a szülőkére és a miénkre is - a gyerekek igen jól érzik magukat nálunk! Úgyhogy biztatunk mindenkit, jöjjön el, nézzen be hozzánk, de számítson rá, hogy a gyerekek nem akarnak majd hazamenni!

Egy pillanatkép a mai délutánról:

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS
Read Comments

INFORMÁCIÓ

Kedves Érdeklődők!

Egy fontos információt kell megosztanunk mindenkivel, mert lehet hogy ez nem egészen egyértelmű: a Fabatka Gyermekházba bármikor lehet jönni. Mi délelőttönként 9-12 óráig (kedden és pénteken 8-12-ig), délutánonként pedig 15-18 óráig biztosan ott leszünk. De ha nem vagyunk ott a játéktárban, akkor is lehet jönni, csak előtte telefonálni kell, és mi már repülünk is oda. Ez azért is jó, mert így sokkal hosszabb és rugalmasabb nyitvatartást tudunk biztosítani, mintha 8-16-ig lennénk nyitva.

Tudnotok kell, hogy ha eljöttök szétnézni, ismerkedni, mert nem tudjátok még kik vagyunk és mit csinálunk, az természetesen ingyenes!


Szeretettel várunk mindenkit egy évestől tíz éves korig!
Azt szeretnénk, ha a Fabatka Gyermekház léte és működése mindenki megelégedésére szolgálna, ennek érdekében szívesen fogadunk minden javaslatot, megjegyzést, építő kritikát!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS
Read Comments

Első nap a Fabatkában

Nagyon örülünk, hogy ilyen sokan eljöttetek szombaton, reméljük, tetszett amit láttatok!
Kedvcsinálónak azok számára, akik nem tudtak eljönni íme néhány fotó:










  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS
Read Comments

Sok-sok éjszakai munka után (ami a blogolás kárára is ment...) végre készen állunk a nyitásra! Nincs meg ugyan még minden játék, de a Fabatka a mai naptól szeretettel várja a gyerekeket!

Délelőtt 9-12-ig pedig szeretettel látunk minden kedves érdeklődőt, aki kíváncsi arra, mi minden található nálunk, és szeretne bennünket kicsit megismerni!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS
Read Comments

Átalakulunk




Ilyen volt...










és ilyen,










meg ilyen!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS
Read Comments

Hát elkezdődött! Ma lekapartuk a szörnyűséges ciklámen színű tapétát (aki látta kintről, tudja, miről beszélek), és meg kell mondanom, már így is jobban néz ki az egész, mint előtte. Holnap bekerül a vizesblokkba az ovis-wc, és a falra az új tapéta, egy sokkal kellemesebb színnel. Az ablakokról is sikerült letakarítanom a három festéssel ezelőtti rétegeket, szóval alakulnak a dolgok, szombatra nagyon szép lesz!
Holnap képekkel is illusztrálom majd az eseményeket!


  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS
Read Comments

Közhírré tétetik: július 18-án megnyitunk!

Ezen a napon szeretettel látunk vendégül minden érdeklődő gyereket a szüleivel együtt a Fabatkában!

A gyerekek játszhatnak, a szülők beszélgethetnek, és megismerkedhetnek a gyermekházzal, a terveinkkel és a lehetőségekkel.
Egyszóval csinálunk egy délelőttöt, amikor a limonádé, tea, kávé iszogatása és a keksz és süti majszolgatása közben csak úgy jól érezzük magunkat, miközben a gyerkőcök a játékokkal foglalkoznak és nem a szüleiket nyúzzák (remélhetőleg...)!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS
Read Comments

Kedves Szülők, Gyerekek és Érdeklődők!


Aki a Kossuth utca felé járt, már láthatta az ablakban a plakátokat, ami azt jelenti, hogy közeleg a megnyitás ideje. No nem holnap, de reményeink szerint július közepére sikerül berendezkednünk.

Addig is szép sorban érkeznek a jobbnál a jobb játékok, és tömérdek barkácsolni való anyag. A mi fejünkben pedig hemzsegnek a tervek, hogy mi mindent is fogunk majd ott csinálni!
Az első hét a megnyitás és az ismerkedés hete lesz, akkorra még nem tervezünk tematikus programot, a második héttől kezdve viszont beindulnak Fabatka szöszmötölései és mozgolódásai is.

A nyáron hagyjuk a gyerekeket játszani, de augusztus végén indulnak az iskolaelőkészítő - bemelegítő foglalkozásaink is.


Ha valaki érdeklődni szeretne, hol tartanak az események, írhat ide a kommentbe, vagy hívhat telefonon is.

Balázs Henrietta - 20/24-24-294

Klenk Katalin - 20/77-03-129

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS
Read Comments

Fabatka Gyermekház - gyermekmegőrző és képességfejlesztő játéktár

Július végén - augusztus elején a Fabatka Gyermekház megnyitja kapuit Albertirsán a Kossuth Lajos u. 2-ben (az Árkádsor mellett) a kurtalábú-aprótalpú népek és szüleik előtt!

Egy kis ízelítő, mi mindent lehet majd itt csinálni:

  • elsősorban játszani és játszani, esztétikus és fejlesztő, játékpedagógiai szempontok szerint válogatott játékokkal
  • közösen énekelni - mondókázni - mesét hallgatni - bábozni
  • társas- és szabályjátékokkal játszani
  • kézműves foglalkozásokon alkotni
  • tornafoglalkozáson izegni-mozogni
  • különböző személyiség- és képességfejlesztő foglalkozásokon játékosan fejlődni
  • az iskoláskorúaknak egyéni, tanórához kapcsolódó segítő foglalkozáson résztvenni
Mindezeket pedagógus felügyeletével és irányításával, szülőkkel vagy szülők nélkül is!


Kiknek ajánljuk?

  • egy és tíz éves kor közötti gyerekeknek, akik szeretnének új játékokkal megismerkedni
  • olyan szülők számára, akik fontosnak tartják, hogy gyermekeik az otthon falai mögül olykor kipillantsanak, s mindezt számukra fejlesztő, biztonságos környezetben tegyék, kellemes időtöltésként, egy otthonitól eltérő közegben
  • a játéktár jó lehetőség arra is, hogy gyermeke más gyermekekkel találkozzon, megkönnyítve ezzel a későbbi bölcsődei, illetve óvodai beilleszkedést, valamint az optimális szocializációt
  • egyéni bánásmódot és egyéni fejlesztést igénylő gyermekek számára
  • ha mindennapi teendői közepette szüksége lenne egy-két szabad órára, ha orvoshoz vagy éppen moziba, színházba menne, esetleg egy gyerek nélküli bevásárlást tervez, s mindeközben azt szeretné, hogy gyermekét ne csak egyszerűen megőrizzék, hanem ezidő alatt szakszerű és tudatos pedagógiai fejlesztésben részesüljön

A gyerekek számára a játék életkori szükséglet, mely minden esetben felhőtlen kikapcsolódást nyújt, de a játéktári alkalmak mindezen túl számos más területen is biztosítják a megfelelő fejlődést.


Többek között:
  • nő az önállósága: ha nem vagyunk állandóan mellette akkor megtanulja, hogy bár mindig számíthat ránk, de nem lehetünk mellette minden pillanatban
  • tökéletesednek a szociális készségei: a hasonló korú gyermekekkel való rendszeres találkozás alkalmat ad arra, hogy új társas készségekre tegyen szert, s jó alkalom nyílhat új barátságok kialakítására is, mely alapvető emberi szükségletünk, s növeli a gyermek önbecsülését. A kortársakkal való találkozások során számtalan olyan helyzet adóhat, melyek során megtanulják, hogyan oldjanak meg konfliktushelyzeteket.
  • egymástól is tanulnak: a közös játékok és egyéb tevékenységek naponta adnak alkalmat új dolgok elsajátítására
  • napi tevékenysége sokrétűbb lesz: a napi szokásos tevékenységek egyformasága helyett a játéktár egy örömmel üdvözölt változatosságot hoz a gyermek életébe.



Egy kis ízelítő a játéktárból:
  • babasarok - realisztikus csecsemőbabák, rongybabák, babakocsi, játékkonyha zöldségekkel, gyümölcsökkel, edényekkel
  • szőnyeg - favasút, autópálya, kisautók, egyéb szerepjátékok
  • asztali játékok - színezők, kreatív eszközök, társas- és szabályjátékok, képességfejlesztő játékok
  • mesesarok - mesekönyvek, bábok, hangszerek


Amit kinálunk még:

  • A Fabatka Gyermekmulattató Szolgálat vállalja gyermeke születésnapi partijának megszervezését
  • Gyermekmegőrzés egyéni megbeszélés szerint - ha Önnek egyéni (korai, vagy késői) időpontban van szüksége gyermekfelügyeletre, adott esetben az Ön otthonában is
  • Nevelési tanácsadás - ha Önnek problémái adódnak gyermeke nevelésével, tanulásával kapcsolatosan, neveléstudományi szakértővel beszélhet róla

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS
Read Comments